Ebben a Poénok fedőnév alatt futó cikkben fogok írni minden vicces, vagy érdekes dologról amit a VC-ben találtam. Valószínü, hogy néhány dolgot már ti is észrevettetek, de azért hátha tudok újat mutatni a kezdők mellett még az "öreg rókáknak" is.
Talán ez az egyik ami a legközelebb van az Ocean View hotelhez, úgyhogy ezzel kezdem a sort. Mint az a nevéből is kiderül, egy apartmanról van szó, viszonylag jó helyen, közel a tengerparthoz. Rózsaszín-fehér falak, az ablakból látni lehet a tengerpartra igyekvő görkoris csajokat a már-már idillikus hangulatot csak az a látvány töri meg ami a fürdőszobába lépve fogad minket. Ekkor döbben rá az ember, hogy bizony ebben a rózsaszín apartmanban egy hidegvérű, módszeres gyilkos lakik, akinek szemmel láthatólag már az óvódában is láncfűrész volt a jele.
Rejtett Caddy
Ezúttal sem kell messzire menni az Ocean View hoteltől. Csak pattanj be egy járgányba és irány a világítótorony! Nyugodtan, padlógázzal menj át a világítótoronyhoz vezető - általában járókelőktől hemzsegő - fahídon. / és közben arasd az embereket mint kombájn a búzakalászt :) / Ahogy átértél a hídon keress egy elég nagy és magányos bokrot a jobb oldalon. / a világítótorony felé nézve / Állj bele a bokorba - természetesen gyalog - és csapj rá az Enter-re! És láss csodát, egy Caddy van a bokorban elrejtve! Egy jótanács: amint beszálltál ne előre indulj el! Ezt tapasztalatból mondom, hogy jobban megéri hátrafelé elindulni. :)
Léggitár bolt
Léggitározás. E szó hallatán mindenkinek az a tevékenység jut az eszébe, amikor az ember a zene hatására valamien belső késztetést érez megában / ezt az alkohol fogyasztása is elősegíti. szintén tapasztalat :) /, hogy a kezeivel Malmsteen-t is megszégyenítő módon kezdjen el gitározni a semmin. Vagyis a levegőn. Egy normális embernek eszébe se jutna, hogy csináljon egy léggitárboltot, de a Rockstaros fiúk ismét nagyot alkottak!
Rockstar Video Games
A léggitár bolttól kb öt méterre található. Szerintem mindenki fel fogja ismerni az ismerős arcokat a kirakatban. A lassabbak kedvéjért, ez egy Rockstar-os játékterem. Kár, hogy nem lehet bemenni és nyomni egyet a jó öreg GTA3-mal!
WTC
Szeptember 11.-e óta szarintem már az egész világ ismeri a World Trade Centert. Az ikertornyok szellemének egyike ott kísért Little Haitiban. A rejtély megoldása abban rejlik, hogy a játékban minden objektumnak van egy alacsonyabb felbontású textúrája, amit akkor látunk, ha messziről nézzük azt a vmit, és értelemszerűen van egy nagyfelbontásű, amit az objektum közelébe érve látunk. A jelenség előidézéséhez szükség van még arra, hogy a video beállításoknál a Draw Distance alacsonyra legyen állítva. Én a képeket a villám "hátsó udvarából" készítettem.
Hullák
Itt nincs túl sok hozzáfűznivalóm. :) Az egyik delikvens rögtön az introban feltűnik. Ott lóg hátul a szekrényben a féldisznók között. Szerintem egy kicsit 8-Ball-ra hajaz, de ez csak az én véleményem. A másik szerencsétlen nyílván betoncsukás úszóleckéket kapott karácsonyra a maffiátol. Az egyik Leaf Links-től nem messze lévő zátonyon megtalálhatjátok.
Hajóroncsok
Ahhoz képest, hogy Vice City vizei milyen csendesnek és nyugalmasnak tűnnek, hajóroncsokban nem szenvedünk hiányt! Van egy megfeneklett tengeralattjáró a bevásárlóközponttól nem messze. Egy tanker Cortez hajójához és a kis vizi fakunyhókhoz közel. Plusz még egy régi bárka a legészakibb híd Downtown felöli oldalán. A képek nem sikerültek valami jól, de azért remélem látszik rajtuk a lényeg!
Pogo The Monkey
Talán néhányan még emlékeznek a GTA 3-ból egy rádiós reklámra, amiben egy majmot reklámoztak. Igen, Pogo a majom visszatért! :) A Kaufman Cabs épületében van egy Pogo-s játékgép. Ha a közelébe mész még a pittyegését is hallhatod. Ez mind szép és jó, de Pistabaaa kollégánk felvetette azt a problémát, hogy a GTA 3 a Vice Cityhez képest még csak a jövő! Vagy talán ez egy régebbi verzió?
WK Chariot Hotel
Ez a hotel ott áll a Malibu Club-tól nem messze. Talán még emlékeztek rá az egyik Filmstúdiós küldiből. Két képet készítettem... Csak 18 éven felülieknek! :) Még annyit, hogy az "esemény" minden éjjel 23:00 és 24:00 között történik.
Easter Egg
Szabad fordításban húsvéti tojás. Bár a játékokban elrejtett humoros dolgokat is Easter Egg-nek hívják. Ugyan el van dugva rendesen, de azért meg lehet találni. A VCN épületének tetején a helikopterleszállópályáról kell átugrani a hozzá legközelebb lévő ablakba. A VCN épület tetejére eljuthatsz bármilyen repülő alkalmatossággal, de használhatod a bejáratot is, ami az épület híd felöli oldalán található. Látszólag nincs nyitott ablak, de van egy egyszerű trükk amivel leleplezhető a hamis ablak: a lézercélzós mesterlövészpuskával pásztázd végig az ablakokat és amelyiknél a lézerpötty kisebb lesz, az lesz a mi ablakunk.
100% után
A játék kijátszása után változik néhány dolog a játékban. Mint például a történet előrehaladtával arányosan gyarapodik a villádban felhalmozódó szemét mennyisége. Ugyan már egyszer leírtam, de talán ide is passzol, hogy milyen jutalmakat kapsz a kijátszás után. Ha 100%-ra végigtolod a játékot 3 Limuzin fog parkolni a villád elott, 200-as élet + páncélod lesz, és 3 body guard fog rád várni a villa azon szobályában ahol Diaz a tv-ét és a videót lekezelte. :-) Ok mindenhová követni fognak ahová mész. Az összes jármunek a pályán 2x annyi élete lesz. Ezenfelül még hozzájutsz egy különleges ruhához is! Ez a "Frankie" névre hallgató cucc egy farmerból és egy fehér pólóból áll amire az van írva, hogy: "I completed ViceCity and all I got was this lousy T-Shirt." Ennek a pólónak van egy története is: Az 1980-as években volt egy "Frankie goes to Hollywood" nevu banda akik márketingfogásként a Relax címu dalukhoz elkezdtég saját feliratozású pólóikat nyomtatni.Így született az a póló is aminek a hasonmása bekerült a játékba némi átalakítás után. Ugyanis az eredeti póló elején az a szöveg állt, hogy "Frankie says" a hátán pedig "relax". Pontosan ugyanúgy nézett ki mint a játékban csak más felirattal. Ezen kívül a villának abban a szobályában, amelyikben a három testőröd ücsörög a tévén találhatsz különböző trófeákat is. Például a képen látható Vice Champion. Rajta ott figyel a dátum is 1986.
VC Vizeinek élővilága
Ez is újdonságnak mondható a "nagy előd" GTA3-hoz képest. Ugyanis a GTA3-ban nemhogy vizi élővilág, de még átlátszó viz sem volt! :) A Vice City-ben viszont már mind a kettő jelen van. Láthattok a vízben: delfint, teknősbékat, cápát, kisebb halrajokat stb. A képekkel ezen a téren eléggé hadilábon állok. Egyik szemfüles látogatónknak köszönhetően már van egy delfinünk. :) Még valami ami ide tartozik: a horgászás. Már több embertől is hallottam, hogy lehet horgászni, csak jó helyen kell lenni megfelelő időben. Hát én őszintén szólva nem tudom, hogy kamu a hír vagy igaz, de ha valakinek sikerülne, az feltétlenül írja meg az e-mailemre!
Motorozás
Ismét egy nagy újítás. Vagyis tulajdonképpen nem is újítás mert motorozni már a GTA I-ben is lehetett. :) Csak valahogy utána kimaradt. Talán azért, mert nem tartozott a legközkedveltebb közlekedési járművek közé. Végülis ez most már nem annyira lényeges, mert a Vice City-ben végre újra nyeregbe pattanhatunk. A játék hangulatába teljesen beleillik a mocis életérzés. A korlátlan szabadság és persze az őrült mutatványok és technikai bemutatók. A mocizás animációját is egész jól megcsinálták. Az autók közt hasítva a szelet kedvenc Pcj-nken még a ruhánkat is meglobogtatja a szél. De itt jön a bökkenő! Mi a helyzet, ha mögénk fölpattan egy bikinis csaj is? Bizony elkezd lobogni a bőre! Ez elsőre elég morbidnak hangzik, de ez így van. Akármilyen ruhában - vagy nélküle - szállünk nyeregbe a szél bizony meglobogtat minket. :) Erről szerintem igazán jó képet nem lehet csinálni, úgyhogy nem is erőlködtem vele, de ha valakinek van, akkor azt szivesen fogadom.
Haitiak álruhában
Ezt a képet Zolee-nak köszönhetjük. A sztori a következő: Zolee nagy keményen megy az utcán. Egyszer csak meglát egy haiti bandát. Odamegy és beléjükköt rendesen. Megy a bunyó ezerrel. Hiába Zolee technikai és inteligenciabeli fölénye, a haitiak lenyomják. Zolee készen arra, hogy felismerje hibáit és vátoztasson azokon elindítja a replayt, hogy kielemezhesse azokat. / most jön a csavar, úgyhogy jól figyeljetek! :) / Indul a replay és Zolee döbbenten figyeli a képernyőn, hogy a haiti banda helyett néhány öreg néni és bácsi alázta le, de rendesen! Ezután nem tehetett mást mint ami egy jó GTA Online-os kötelessége ilyen helyzetekben: print sreen --> e-mail Szekának. Nagyjából ennyi lenne a sztori. Bár annyit még hozzátennék, hogy kicsit itt- ott hozzátettem, de remélem ezt Zolee megbocsájtja nekem. :) Végül a kép. Címe: Az álruhás haitiak.
Visszatérők
Aki játszott a GTA3-al annak ismerős lehet az éjszakai égbolton feltűnő, Rockstar emblémát formázó csillagkép és a hold amit ezúttal is egy mesterlövész puskával rálőve méretezhetünk át, összesen 8 méretben. |
Medencék
Starfish Island-en, szinte minden ház udvarában találunk egy medencét hiszen a város leggazdagabb környéke. A sok átlagosnak mondható medencén kívűl helyet kapott három érdekes kialakítású is. A sziget középső részén, a nyugati ház hátsó udvarán találhatunk egy Rockstar logó alakú medencét, az északi parton egy bikinis női testet formázót, majd ennek a keleti szomszédjában lévő medence alján mozaikban kirakott teknősöket láthatunk. |
Beach Ball
Vice City-ben különböző helyeken találhatunk strandlabdákat, amelyek egy fejelgetős minijátékként szolgálnak. Ilyen labdákat lehet találni Starfish Island-en a Vercetti Mansion közelében két ház medencéjében is, és Washington illetve Ocean Beach-en is felbukkan egy-egy ha eleget mászkálunk a parton közel a vízhez. A játékhoz csak egyszerűen bele kell rúgni a labdába, ami ekkor felrepül és az árnyékára kell állni. Minden sikers fejelést számol a játék és a statisztikában is rögzíti. |
Sirály lövészet
Hasonlóan a labdáshoz ez is egy minijáték, nincs más dolgunk mint az "M" betűre hasonlító sirályokat egy mesterlövész puska segítségével becélozni és likvidálni. Szintén számolja ezt is a statisztika. |
Víz alatti dolgok
A Vice City-t övező vizek tartalma korántsem merül ki a vízben úszkáló élőlényekkel, bár szép számban előfordulnak. A Leaf Links sziget és a motoros banda törzshelye közötti zátonyon elsüllyesztve találhatunk egy hullát akinek betonba öntötték a lábát. Északra a North Point Mall-tól egy tengeralattjáró vesztegel a vízben. A tenger mélyén láthatunk két féle hajó roncsot is, két teher hajót és egy halász bárkát. Az egyik teherhajó északon a már említett tengeralattjáró közelében található, a másik délen a Vice Port-i kikötő felé, a Reefer-re hajazó roncs peidig a Prawn Island és Downtown közti híd alatt. Pár autóroncsot is találhatunk ha lenézünk a víz alá a Little Haiti-t és Leaf Links-et összekötő híd Haiti-i végénél. |
Rockstar logók
Ha (tágra)nyitott szemmel jár az ember Vice City utcáin rengeteg helyen pillanthat meg Rockstar rogókat méghozzá igen változatos formákban. Megmaradt pár épület tetején a Rockstar-os reklámtábla is mint ahogyan a GTA3-ban is volt, ilyeneket főleg Little Havana-ban találhatunk. Starfish Island-en van a már fentebb említett medence, a reptéri gépeken is láthatunk logót, az Ammu-Nation üzletekben az eladó ruháján, a Little Haiti-ben lévő Pay’n’Spray mögötti csatorna falán, továbbá a parton a strand törölközőkön, és a katonaság címerében is találhatunk egy Rockstar North logót. Továbbá a Little Haiti-ben található Romero temetkezési vállalat kirakatában egy sírkövön és egy falon lévő képen is felfedezhetünk egyet-egyet. Külön poén hogy az egyik sírkövön az egyik pálya tervező, Steven Mulholland neve olvasható, lehet hogy a kollégák viccelődése de lehet hogy ő csinálta magának. |
Lowrider Voodoo
Liberty City-ben már kipróbálhattuk a lowriderezést és most Vice City-ben is ugrálhatunk kedvünkre. Ezúttal a Haitiak Voodoo nevű verdája kapott hidraulikát. Az irányítás semmit nem változott, tehát (alap esetben) Numerikus 4/5/6/9 gombokkal tudunk különböző irányokba ugrálni, a shift billentyűvel pedig megemelni a kocsit. |
Változások
Két helyen, a játék folyamán folyamatosan változik a környezet. Az egyik az Ocean View Hotel ahol különböző küldetések után megjelenik egy Rafael-től származó ruhás zsák a szekrényen, a bejárat melleti asztalon egy törött rejtettcsomag, a hónap lövészének járó trófea a TV tetején, két Candy Suxxx poszter a falon, a bankrablásból származó álarc az asztalon, az ágyon egy zsák pénz a nyomdából, valamint pár hordó a Cassidy féle Boom Shine-ból. A másik ilyen hely a Vercetti Estate. Itt a bejárat mellett, és a lépcsőn egy rakás szemét halmozódik fel, az emeleten a falon lévő képek pedig szépen leamortizálódnak. A fenti szobában a monitorok előtti asztalon megjelenik pár céltábla, az íróasztalon pedig néhány fegyveres könyv, Gash bevásárló táskák a monitorok mellett, Candy Suxxx-os poszter a falon, alatta a kis asztalon színes, az íróasztalon fekete-fehér fényképek, a képek mellett a kis asztalon megtalálható még két kanna is.A bejárat melletti kis szobában is találhatunk pár bevásárló táskát, a TV tetején a stadioni versenyekből származó trófeákat, a dohányzó asztalon a pizzafutárkodásból megmaradt pizza maradékokat és egy RC helikopteres dobozt távirányítóval az asztalon. |
Egyéb
A Pogo the Monkey játékot reklámozták pár GTA3-as rádióban is és most felbukkan Vice City-ben is, igaz itt még csak egy játékgépen fut. Megtalálható Little Haiti-ben a pizzériában és a Kaufman Cabs épületében, a Degenatron játék társaságában amit viszont itt reklámoznak a rádiókban és egy Downtown-i reklámtáblán is. Pár lépésnyire az előbbi pizzériától található egy hentes bolt, ahol a kirakatban emberi szervek, sőt még egy kar is található ami feltehetőleg egy hentesé volt valamikor. Ha szétnézünk a filstúdió környékén akkor a B stúdióban holdraszálláshoz berendezett díszletet találunk, talán még a Rockstaros arcok sem hitték el hogy valóban megtörtént. Végül az utcákon és különböző küldetésekben találkozhatunk béna biztonsági őr szerepet betöltő fegyverrel rohangászó félőrültekkel, akiket hol a rend éber őrei, hol egy banda tagjai hajkurásznak. Az egyenruhájuk hátán pedig a "Patrol Invest Group" szöveg áll melynek jól kiemelt kezdőbetűit összeolvasva kapjuk a "pig" szót (magyarul disznó), ami szerintem teljesen illik is rájuk. |
|